SZTE TTC Zrt.
|

A Magyar Nemzeti Bank és a Szegedi Tudományegyetem kiemelt figyelmet szentelnek az innovációnak!

A Szegedi Tudományegyetemen, Dr. Fendler Judit Kancellár Asszony megnyitóját követően, Virág Barnabás a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke, Bódis László helyettes államtitkár KIM, vezérigazgató NIÜ és Dr. Szabó László, a HIH vezetője tartott előadást az innováció sokszereplős folyamatairól, ahol az ötletgazda startupok, a kockázati tőkebefektetők és a támogató Kormányzat mellett, kiemelt szerep jut az egyetemeknek, ezen belül a Szegedi Tudományegyetem technológia és tudástranszfer vállalatának, az SZTE TTC-nek.

A rendezvény, az est házigazdájának, Ujhegyi András vezérigazgató gondolataival zárult:

A kreatív, új termékek és szolgáltatások fejlesztése, piacra vezetése egyedülálló lehetőséget biztosít a SZTE TTC, a hazai gazdaság szereplői és a társadalom egésze számára. A Szegedi Tudományegyetem innovációs stratégiája a hazai gazdaságfejlesztés egyik motorja lehet. Mi többek között azon dolgozunk az SZTE TTC-ben, hogy az egyetem szakmai és tudományos vívmányai ezen célok elérésében is segítsék Magyarországot.

Kategória:
Megosztás: